Trent, a 32 éves rendőr, aki még mindig a felesége és kislánya tragikus elvesztésével küzdött, egy fagyos februári estén kapta a telefonhívást, ami megváltoztatta életét. A rádióban azt az utasítást hallotta, hogy az 47-es egység menjen a Riverside Apartments elhagyatott részéhez, ahol egy „nem válaszoló nő és egy csecsemő” ügyében kérnek segítséget, miután a szomszédok órákig hallották a baba sírását. Trent és partnere, Riley azonnal felkerekedtek a harmadik emeletre, bár belső érzéseik azt sugallták, hogy itt valami szokatlanról van szó.
Amikor bementek a lepukkant lakásba, egy rendkívül legyengült nőt és egy négy hónapos fiút találtak, aki csak egy szennyes pelenkát viselt, és dermedten sírt, mintha nem kapna levegőt. A baba látványa áttörte Trent szívét, amelyben a fájdalom sokáig uralkodott. Azonnal letépte kabátját, és a fázó kisbabát belecsavarta, majd utasította Riley-t, hogy hívjon mentőket és szociális munkásokat. A hívás, ami esetleg egy rutinfeladatnak tűnt, személyesen érintette őt.
Amikor a kisbaba hevesen szorította a talált cumisüveget, és kis kezeivel Trent ingét markolta, a rendőr rájött, hogy nem csupán egy áldozatot tart a karjaiban; ő tartja a „valaminek a kezdetét, amire sosem gondoltam, hogy vágyom.”
Miután a mentők elvitték az anyát, aki súlyos dehidratációval és alultápláltsággal küzdött, Trent úgy döntött, hogy ott marad a babával, amíg a szociális szolgálatok meg nem érkeznek. Nem tudta elfelejteni azt a kisbabát, aki pár perccel ezelőtt sírt, miközben senki sem segített neki.
A baba szorítása mélyen megmaradt Trent emlékezetében, és amikor az anya eltűnt a kórház falai között, Trent a gyógyulás esélyét látta. Monumentális döntést hozott: elhatározta, hogy örökbe fogadja a kisfiút, amit az első helyes döntésének tartott az utóbbi években. Hónapok interjúi és háttérellenőrzései után Trent karjaiban ott volt a kisfiú, akit Jacksonnak nevezett. Elkötelezte magát, hogy őt neveli, ahogy nézte, amint Jackson kíváncsi, bátor és okos gyermekré válik. Amikor Jackson hat évesen felfedezte a tornát, a sportnagybuzgalma kezdett kialakulni, és Trent örömmel figyelte, ahogy a fiú egyre sikeresebb lett – 16 éves korára már az állami bajnokság szintjén versenyzett, ezzel beteljesítve azt az örömöt, amit Trent soha többé nem hitt, hogy újra megélhet.
Azonban a jövőjük biztonsága megkérdőjeleződött, amikor Trent egy ismeretlen szám hívását fogadta. A hívó nő Sarah néven mutatkozott be, mint Jackson biológiai anyja. Felfedte, hogy a kórházból megmentették, és 16 évet töltött stabilizálódással, miközben távolról figyelte fiát, gondosan spórolva, hogy új életet kezdjen. Két héttel később Sarah otthonukhoz érkezett. Könnyek között elmondta, hogy amikor próbált összeszedni magát a fia védelme érdekében, összeroskadt a helyzet súlya alatt, és mivel nem volt elég stabil ahhoz, hogy visszakérje gyermekét, elmenekült, hogy előbb helyet találjon magának. Jackson, miután feldolgozta a sokkhatást, Trent-re nézett és határozottan kijelentette: „Ez az ember megmentette az életem. Ő nem kellett volna engednie, hogy örökbe fogadjam… Ő az én apám,” ezzel megerősítve, hogy a szeretet valóban választás kérdése, amit Trent döntött el.
A történet csúcspontja egy hónappal később következett be, amikor Jackson átvette a díjat a középiskola kitüntetett sportolói kategóriájában. Amikor átadta az elismerést, Jackson felhívta apját a színpadra, átadta neki a medált, és könnyeivel küzdve elmondta: „Ez a medál mindazt jelenti, amit tettél, hogy azzá válhassak, aki vagyok. Ez a tiéd.” Az egész terem állva aplauzálta őt, Trent pedig Sarah-ra nézett a tömegben, aki könnyeivel küzdött, és végre megértette, hogy a veszteség helyett helyet adhat különböző formájú szereteteknek. Az a baba, akit azon a hideg éjszakán megmentett, cserébe őt mentette meg, így bebizonyosodott, hogy valakit megmenteni és megmentettnek lenni nem mindig különálló cselekedetek.